Cím: Győzelmi mámor
Szerző: Carlos
Párosítás, szereplők: Fernando Muslera / Nicolás Lodeiro; Luis Suárez, Diego Forlán
Korhatár: NC-17
Beta-reader: Nee-sama
Kelt: 2010/07/03
Sorozat: Soccer Collection
Megjegyzés: (helyszín:) FIFA World Cup 2010 – második negyeddöntő mérkőzés, uruguayi öltöző
Disclaimer: Ez egy rajongói történet, egy fanfiction. A történetben szereplő karakterek ábrázolása teljesen kitalált. Bármilyen egyezés valós eseményekkel csupán a véletlen műve. Minden utalás a karakterek szexualitására teljesen valótlan.

Luis Suárez arcára az elégedettség a mindent tudók magabiztos mosolyát rajzolta. A könnyelműen résnyire nyitva felejtett öltözőajtó ajtófélfájának vetette a hátát, karjait összefonta a mellkasa előtt, s fejét hátra döntve figyelte, ahogy odabent az uruguayi csapat két tizenegyest is hárító kapusa, Fernando Muslera végigsimít csapattársa, Nicolás Lodeiro meztelen mellkasán, majd lassan a fiú nyakának kecses ívéhez hajol, s nyelvét végigfuttatja a finom bőr puha felületén. Suárez mosolya perverz vigyorrá szélesedett.
Lodeiro szép, napbarnított arcán a szégyennel vegyes élvezet bontotta ki vöröslő szirmait, karjait megadóan fonta a hozzá simuló kapus meztelen, karcsú dereka köré, s hagyta, hogy csapattársa keze utat találjon a kecses testét fedő utolsó ruhadarab alá: a rajta feszülő, hófehér alsónadrágba. Hangos, arcpirítóan kéjes nyögés szakadt fel Lodeiro eddig szorosan zárt ajkai közül, mikor Muslera ujjai bilincsébe zárta a fiatal középpályás férfiasságát. Először meglepetten, majd elégedetten sóhajtott fel, mikor a kapus merevedése az övéhez feszült. Az idősebb fiú is felnyögött, s míg egyik karjával a lehető legközelebb húzta magához Lodeirót, másik kezének ujjait kettejük férfiasságai köré fonta, majd lassú, komótos tempóból egyre gyorsulva mozgatni kezdte a kezét fel s alá. Muslera a középpályás vállához hajolt, gyors, forró csókokat lehelt a fiú nyakára, majd nyelvét végigfuttatta csapattársa fülének ívén, s hogy saját nyögését tompítsa valamelyest, finoman Lodeiro fülcimpájába harapott. A fiatalabb fiú szorosan hunyta le hosszú pilláit, majd egyik, remegő kezével Muslera szénfekete tincsei közé túrt, s mikor sikerült az arca felé fordítania a kapus buksiját, egy óvatos, apró csókot lehelt csapattársa ajkaira. A csók hamar heves viszonzásra talált, puha nyelveik a másikéhoz simulva csúsztak át egymás szájába, s ajkaik ezután már csak egy-egy gyors, parányi lélegzetvétel erejéig váltak el egymástól.
Diego Forlán, már kissé megszédülve a győzelem ünneplésére előkerült italoktól, kábultan mosolyogva lépett Suárez mellé, ám mikor szóra nyitotta a száját, fiatal csapattársa egyetlen kézmozdulattal leintette, majd az összegabalyodott páros felé mutatott. Forlán csatártársa vállára támaszkodva, lábujjhegyre emelkedve lesett be az öltöző ajtórésén, majd néhány pillanat elteltével, mikor felfogta, mit is lát, a szája elé kapta a kezét, és csendesen felkuncogott.
- Ők is…? – kezdte egészen halkan a kérdést, ám befejezés helyett sokatmondó pillantást váltott Suárezzel. A fiatalabb csatár csak a fejét rázta.
- Egy kortyot sem ittak – suttogta a választ Forlánnak. A szőke uruguayi alkoholtól kipirosodott arcára perverz mosoly kúszott.
- Győzelmi mámor? – kérdezett vissza az Atletico csatára, mire Suárez vállat vont.
- Lehet – válaszolt alig hallhatóan.
A két csatár összenézett, majd ismét a kapus és a középpályás kettősére emelték tekintetüket. Némán vigyorogtak, majd Forlán megszorította Suárez csuklóját, s húzni kezdte a folyosó felé.
- Gyere, ne zavarjuk tovább őket – formálta a hangtalan szavakat a szőke csatár. A fiatalabb bólintott, majd még egy utolsó pillantást vetett Musleráékra, s végül engedve Forlán óvatos ráncigálásának, elindult csapattársa mögött a folyosón. Mielőtt befordultak a sarkon, az idősebb csatár még halkan megszólalt, fejével Suárez felé fordulva.
- Kicsit irigylem őket – motyogta csalódottan, hangjában rejtett sóvárgással.

Cím: [09] Brit szigor
Szerző: Carlos
Szereplők: Francesco Totti, Alessandro Del Piero
Korhatár: PG
Beta-reader: Nee-sama
Kelt: 2010/05/02
Sorozat: Soccer Collection, Életképek
Disclaimer: Ez egy rajongói történet, egy fanfiction. A történetben szereplő karakterek ábrázolása teljesen kitalált. Bármilyen egyezés valós eseményekkel csupán a véletlen műve. Minden utalás a karakterek szexualitására teljesen valótlan.

Mike Riley játékvezető olyan hévvel kapta elő a sárga kártyát a zsebéből, hogy kis híján elejtette azt, miközben felmutatta. Alessandro Del Piero értetlenül tárta szét a karjait, majd két kezét összetéve, hevesen gesztikulálva igyekezett elmagyarázni az angol bírónak, hogy ő nem ellenfele lábát, hanem a labdát találta el először, így a szerelése szabályosnak minősül, ám a spori hajthatatlan volt. Egy határozott kézmozdulattal elhallgattatta az olaszok reklamáló csapatkapitányát, s már épp hátat fordított, mikor néhány félhangos káromkodás ütötte meg a fülét. Jégtáncosokat megszégyenítő gyorsasággal pördült meg a tengelye körül, dühtől megfeszült arcizmokkal kapott a farzsebéhez, s rántotta elő a piros kártyát. Alessá kikerekedett szemekkel bámult a piros lapra, amit Riley szikrázó tekintettel tolt az orra elé, s már épp ismét reklamálni kezdett volna, mikor a mellette álló Francesco Totti megszólalt.
- De hiszen nem is Alessá anyázott, hanem én! – bukott ki a római kapitányból.
Alex és az angol bíró egyszerre fordultak Francesco felé, s míg az előbbi jól oldalba könyökölte Tottit, utóbbi neki is felmutatta a piros kártyát. Del Piero színpadiasan a tenyereibe temette az arcát.
- Uraim, kellemes zuhanyzást – vetette oda még hidegen Riley, majd sípját tartó kezével az öltöző felé mutatott. A pályáról lefelé menet Alessá még egyszer jól tarkón csapta Checcót, amiért olyan ostoba volt, s miközben folyamatosan korholta a fiatalabb férfit, Francesco morcosan tapogatta az ütés helyét.
- Nézd a jó oldalát, Alessá – kezdte békítő hangnemben Totti. A Juventus kapitánya várakozón nézett válogatottbeli csapattársára. – Legalább senki nem zavar minket zuhanyzás közben! – kiáltott fel szinte vidáman a római. Alex ezt egy újabb pofonnal jutalmazta, majd zavartól lángoló arccal elcsörtetett az öltözőbe vezető folyosó felé.

Cím: Press conference – Sajtótájékoztató
Szerző: Carlos
Párosítás: Fedal (Roger Federer x Rafael Nadal)
Korhatár: PG-13 / R
Beta-reader: Nee-sama
Kelt: 2010/04/11 – 2010/05/02
Sorozat: Tennis Repertory, Tennis Royalty
Disclaimer: Ez egy rajongói történet, egy fanfiction. A történetben szereplő karakterek ábrázolása teljesen kitalált. Bármilyen egyezés valós eseményekkel csupán a véletlen műve. Minden utalás a karakterek szexualitására teljesen valótlan.
Ajánlás: Esztinek, sok szeretettel~

Roger Federer unottan pislogott a vele szemben elhelyezkedő újságírók hadára, s minden erejére szüksége volt, hogy felülemelkedjen a rátelepedő fásult fáradtságon, és legyűrje az őt ostromló ásításrohamokat. Állát a tenyereibe támasztva könyökölt az asztalon, s mikor végre elszakította a tekintetét a firkászokról, és oldalra pillantott, ajkai azonnal bágyadt mosolyra húzódtak. Rafael Nadal, aki mellette foglalt helyet, ajkait lebiggyesztve játszott az egyik szemébe lógó hajtincsével: befonta, majd kibontotta, hogy aztán ismét befonhassa azt. Láthatóan ő is unta már a sajtótájékoztatót, ami nem meglepő, hisz Andy Murray vagy fél órája ecsetelte a közel tökéletes erőnlétét, ami már egy perc elteltével is borzalmasan unalmasnak bizonyult. Roger színpadiasan sóhajtott, s mivel a média a következő kérdést sem hozzá, hanem Novak Djokovichoz intézte, jobb ötlete híján Rafát kezdte figyelni. Amúgy is kedvét lelte abban, ha a tekintetét a spanyol fiú szép vonásain és izmos testén legeltethette, s most, hogy végre talált valamit, ami elűzte az álmot a szeméből, egészen felvillanyozva érezte magát. Nem szólt egy szót sem, de még csak nem is fordult a salakkirály felé; csak fél szemmel figyelte, ahogy Nadal egy hanyag mozdulattal félre söpri az arcába lógó hajtincseit, majd néhányat a füle mögé tűr. Rafaelnek fel sem tűnt, hogy a svájci figyeli őt. Ujjait szórakozottan húzta végig fülének ívén, majd állkapcsának vonalán, s mutatóujjának hegyét puhán pici állgödröcskéjébe nyomta. Ismét csücsörített az ajkaival, majd ujjbegyeit immár alsó ajkán húzta végig, majd – szokásához híven – a szájába vette mutató- és középső ujjának első ujjpercét, és szórakozottan szopogatni kezdte. Federer halovány mosolya azonnal leolvadt az arcáról, s ajkai résnyire nyíltak, ahogy élesen beszívta, majd kifújta a levegőt. Gerincén mintha áram szaladt volna végig; megborzongott, mikor Rafa puha, rózsaszín nyelve végigszaladt a fiú ujjain, s a helyzet bármennyire ártatlan is volt, a regnáló világelső képtelen volt elvonatkoztatni pajzán gondolataitól, amik élénken éltek az emlékei között. Diszkréten harapta be az alsó ajkát, s a lehető legkisebb feltűnést keltve, az asztal jótékony takarásában saját combjába csípett, hogy elűzze az oda nem illő gondolatokat a fejéből. A csípés azonban olyan erősre sikeredett, hogy Roger nem tudta megakadályozni, hogy egy halk, de fájdalmas nyögés elhagyja az ajkait. A spanyol fiú érdeklődve fordult svájci vetélytársa felé, mire a regnáló világelső kipréselt magából egy mosolyt, hogy leplezze a kellemetlen helyzetet, amibe keverte magát. Nadal pár pillanatig még fürkészte a férfi arcát, majd miután nem talált semmi különöset Federeren, alig láthatóan vállat rántott, egy sugárzó mosollyal viszonozta a svájci hasonló gesztusát, és visszafordult a riporterek felé. Roger megkönnyebbülten fújta ki a tüdejében tartogatott levegőt, s hogy az előzőhöz hasonlatos eseteket elkerülje, az előtte lévő, üresen árválkodó kristálypoharat kezdte fixírozni.
Ám néhány perc elteltével ismét visszatelepedett rá a korábbi zsibbasztó fáradtság, és bármennyire is küzdött ellene, végül mégis oldalra fordította a fejét, hogy Rafaelre nézhessen. Épp, mikor Rafa inni készült a narancslevéből, amit az imént töltött magának, a spanyol fiú mellett ülő Djokovic valami mókásat mondhatott, mert – bár Federer meg sem hallotta a szerb megjegyzését – Nadal majdnem magára öntötte a narancslevet, úgy elkezdett nevetni. Nole persze szintén jót derült saját viccén, és mikor Rafaelre nézett, cinkosan összevigyorogtak. Roger, ellentétben a többiekkel, még csak el sem mosolyodott. A regnáló világelső figyelmét valami egészen más dolog kötötte le. Rafa narancsleves mutatványa következtében a spanyol fiú szája sarkából egy cseppnyi üdítő az álla felé indult meg komótosan, s a svájci szinte megbabonázva figyelte, hogy Nadal nyelvének hegye ismét előtűnik, ahogy megpróbálja lenyalni a szökést megkísérlő cseppet az ajkáról. Mivel a művelet sikertelen volt, a mallorcai teniszező szalvéta híján a kezét emelte fel, hogy egy gyors mozdulattal megtörölje az állát. Djokovic közben ismét beszélni kezdett, így Rafaelre senki nem figyelt, a spanyol pedig egy percig sem zavartatta magát – a kézfeje picit ragadt a narancslé nyomán, így ő szórakozottan nyalt végig kezének lágy bőrén, majd puha nyelvét végigfuttatta mutatóujján is. Federer egyre csak nyelte a szájában összefutó nyálat, de hiába próbálta kizárni a fejéből a spanyolt, gondolatai minduntalan a fiú felé terelődtek. Hevesebben szedte a levegőt, a homlokán gyöngyözött az izzadtság, az asztalon összekulcsolt kezei egyre láthatóbban reszkettek, és a sötét farmernadrág, amit viselt, fullasztóan szűkké kezdett válni. Egy pillanatra lehunyta a pilláit, ám mikor ismét a salakkirály felé nézett, minden izma egy merő görcsbe rándult. Rafa mutatóujja ugyanis teljesen eltűnt a fiú szájában, s mikor a következő percben kihúzta az ujját ajkainak bilincséből, halk, cuppanó hangot hallatott.
Roger kezei az asztal lapjába markoltak, majd kitolta a székét. Fejét szigorúan leszegte, s úgy állt föl, hogy csak a közelében ülő játékostársai hallhatták, ahogy csendesen azt motyogja maga elé:
- Nekem ez már túl sok. – Az újságírókat egy pillantásra sem méltatta; szapora léptekkel a kijárathoz sietett, s tovaviharzott a folyosón.
Nadal és a többiek még néhány elenyésző percig bámulták a regnáló világelső megüresedett helyét, majd összenéztek, és egy értetlenkedő fejrázás, illetve vállrándítás után visszafordultak a riporterek felé. A sajtótájékoztató zavartalanul folytatódott tovább, és egyedül Rafael lesett néha a kijárat felé, hátha Federer feltűnik esetleg, de hiába várt a férfire. A svájcinak ugyanis jobb dolga is akadt a hotelszobájában.

Cím: Udvariassági látogatás
Szerző: Carlos
Párosítás: Fedal (Roger Federer / Rafael Nadal)
Korhatár: PG-13 / R
Beta-reader: Nee-sama
Kelt: 2010/04/11
Sorozat: Tennis Repertory, Tennis Royalty
Disclaimer: Ez egy rajongói történet, egy fanfiction. A történetben szereplő karakterek ábrázolása teljesen kitalált. Bármilyen egyezés valós eseményekkel csupán a véletlen műve. Minden utalás a karakterek szexualitására teljesen valótlan.
Ajánlás: Esztinek, sok szeretettel~

Késő délután volt már, mikor Rafael Nadal gépe landolt Monte-Carlóban. Amint megérkezett a hotelbe, s felpakolta a táskáit a lakosztályába, lustán nyújtózott el a hálószoba hatalmas és már-már szemérmetlenül kényelmes franciaágyán. A hasán feküdt, összefont karjaira támasztotta az állát, s ahogy a szoba ajtajában heverő sporttáskájára tévedt a tekintete, amin egy a Real Madrid címerét formázó kulcstartó volt, rosszkedvűen húzta el a száját. Már napok óta csak azon járt az esze, hogy az előző két évben szinte minden egyes mestertornára és Grand Slam-re Roger Federer társaságában érkezett, ám mióta felépült a térdsérüléséből, vetélytársa egyetlenegyszer sem vette a fáradtságot, hogy akár egy kósza köszönés erejéig meglátogassa őt. Csalódottan sóhajtott, de bármennyire vágyott a férfi társasága, továbbra is dacosan tartotta magát azon elhatározásához, hogy ő nem fog pincsikutyaként Roger nyomában loholni – majd ha a svájci klasszis hiányolja őt, úgyis eljön hozzá önszántából. Ismét a kulcstartóra nézett, – amit még a Federerrel való ismeretségük kezdetén kapott ajándékba a férfitől, mikor az megtudta, hogy a királyi gárda Rafa kedvence –, majd karjait egyenesen maga elé nyújtotta, s kezeit ökölbe szorítva nagyot csapott a matracra, míg arcát az ágynemű puha anyagába fúrta, lábaival pedig rugdalni kezdte a franciaágy keretét. Még néhány percig folytatta a gyermeteg hisztériát, majd a hátára fordult, és a hófehér plafont kezdte bámulni egykedvűen.
Mikor nagyjából negyed óra elteltével gondolatai végre más irányba terelődtek, és a másnap kezdődő mestertornán kezdett elmélkedni, valaki kopogott a hotelszoba ajtaján. Rafael kissé meglepetten ült fel – korábban nyomatékosan kérte az edzőjétől, hogy senkit se engedjen fel a szobájához, mert pihenni szeretne a torna előtt –, majd magában morgolódva indult el az ajtó felé, fejét rosszallóan ingatva. Félúton az egyik asztal sarkáról felvett egy vékony hajgumit, s miközben az előszobába lépett, félhosszú hajtincseit laza copfba kötötte a tarkójánál. Még eleresztett egy fáradt sóhajt, mielőtt kinyitotta volna az ajtót, majd lenyomta a kilincset, hogy végre meglássa, ki merészelte megzavarni őt előzőleg bejelentett ejtőzésében. Ahogy a csupasszá vált küszöb elé lépett, s csokoládébarna tekintetét a hívatlan vendégre emelte, muszáj volt megkapaszkodnia az ajtófélfában, hogy ne ájuljon hanyatt meglepetésében. A folyosón Roger Federer állt, teljes valójában; az a Roger Federer, akivel hetek óta nem beszélt, hónapok óta nem volt kettesben és akit alig fél órája annyira kívánt maga mellé. Rafa ajkai elnyíltak, ahogy élesen beszívta a hotel fülledt, meleg levegőjét, majd némán kifújta azt. Eltartott pár pillanatig, mire sikerült elhitetnie magával, hogy nem álmodik, és a svájci valóban ott áll előtte. Szeretett volna megszólalni; kiabálni a férfival, amiért nem kereste őt, jól megtépni a vetélytársa mellkasán feszülő, hófehér inget, ami, mint mindig, most is tökéletesen, egyetlen gyűrődés nélkül simult Roger puha bőrére; mindennél jobban vágyott arra, hogy jól felpofozza a regnáló világelsőt, aztán átkarolja őt, és szorosan a férfi ölelésébe simuljon… Ostoba, gyermeteg szerelmesként akart viselkedni, de hiába próbálkozott, egyszerűen képtelen volt megmozdulni.
- Üdv, kedves – mosolyodott el haloványan a svájci, kiszakítva Nadalt gondolatainak végtelen útvesztőjéből. Egyik kezét sötét farmernadrágjának farzsebébe süllyesztette, míg a másikkal kisimított néhány rakoncátlan, göndör tincset a homlokából. – Nem akarlak túl sokáig zavarni; tudom, hogy ilyenkor mindig rápihensz kicsit a másnapi meccsre. Csak azért jöttem, mert szeretnék sok sikert kívánni neked – magyarázta ittléte okát Federer, majd mélyen a spanyol fiú szemébe nézett. – Remélem, hogy elégedetten távozol majd Monacóból.
A mallorcai teniszező lassan felvonta egyik szemöldökét, pislogott párat, majd rázott egy aprót a buksiján, miközben lazán az ajtófélfának dőlt.
- Értem – mondta végül Rafael, majd az ajtó lapja felé nyúlt, s kicsit beljebb lökte azt, nagyobb teret biztosítva az átjárásnak a folyosóról a szobába. – Tehát vegyem úgy, hogy ez egy udvariassági látogatás, és eszed ágában sincs bejönni, igaz? – szegezte a kérdést nyomatékos hangsúlyozással vetélytársának. Roger elharapott egy szélesebb vigyort, tekintetét a folyosó krémszínű járólapjaira szegezte, majd vontatottan nézett fel ismét, miközben pillantását végigjáratta Rafa izmos, karcsú testén, amit csupán egy combközépig érő rövidnadrág fedett.
- Így is mondhatjuk – felelte végül a férfi, de immár képtelen volt leplezni a szája sarkaiban bujkáló, elégedett mosolyt. A spanyol láthatóan nem erre a válaszra számított; teste aprót rándult, arca pedig megfeszült a szavak hallatán, amit a svájci egy újabb, fölényes félmosollyal nyugtázott magában. Látta Nadalon, hogy vissza akar szólni neki, de mielőtt a fiatal salakkirály bármint mondhatott volna, Federer hátrált egy lépést, majd ráérősen hátat fordított vetélytársának. Már készült az angolos távozásra: komótosan lépett néhányat a folyosó hűvös kövén, ám mielőtt komolyabb távolságba kerülhetett volna, csuklója köré ujjak fonódtak durván, szorosan, s szinte azonnal egy erőteljes rántás áldozatává vált. Sansza sem volt arra, hogy elessen, ugyanis Rafael türelmetlenül rángatni kezdte a hotelszoba felé, s mikor elértek az ajtóhoz, a spanyol fiú nagyot taszított a svájcin, aki szerencsétlenül bucskázott át a küszöbön, de sikerült megtámaszkodnia az előszoba falában, így nem bukott fel. Amint vetélytársára emelte a tekintetét, a fiú szemei összeszűkültek szinte parázsló dühtől, majd a kilincs felé nyúlt, s hangosan becsapta maga mögött az ajtót.
- El ne merészelj menni! – mordult fel Rafa. Roger elé lépett, aki ekkor felegyenesedett, egyik kezét felemelte, hogy a fiú hajgumijából kicsúszott, Nadal homlokába pimaszul belógó hajtincseket félre söpörje, majd ujjaival gyengéden végigsimított a spanyol klasszis indulattól kipirosodott arcán. Rafael azonnal elrántotta a fejét, majd a férfi ingébe markolt, s egészen közel húzta magához a svájcit, hogy orruk hegye szinte összeért.
- Egy utolsó, nagyképű tahó vagy, Roger – sziszegte összeszorított fogai közt a mallorcai teniszező. – Hogy van pofád ennyi idő után csak így beállítani hozzám?
- Az imént még kedélyesen beinvitáltál volna, most pedig így beszélsz velem? – tért ki egy kérdéssel a válaszadás elől okosan Federer, s ajkait nyájas mosolyra húzta. – Ti, spanyolok, mennyire szeszélyesek vagytok! – A svájci a fejét rázta, s elégedetten könyvelte el, hogy Rafa keze még szorosabban markolt patyolatfehér ingébe.
- Utálom, mikor így viselkedsz – mondta végül csendesen Rafael, s elengedte vetélytársát. Tett egy lépést hátrafelé, majd oldalt fordult Rogernek, kezeit karba fonta, s szép arcára szomorú, sértett fintort rajzolt a torkát és szívét szorongató keserűség. A regnáló világelső vonásai ellágyultak, s megadó sóhaj szökött ki résnyire nyitott ajkai közül. A spanyol mögé lépett, karjaival átfonta a karcsú derekat, magához vonva ezzel a fiú kecses, izmos testét, állát pedig Nadal vállára támasztotta.
- Ne haragudj, Rafa – suttogta lehunyt szemmel Federer. – Tudom, hogy nagyon sokáig nem kerestelek, de értelmes indok híján nem mertem eléd állni és a szemedbe nézni, és minél tovább húztam a dolgot, annál kellemetlenebbül éreztem magam emiatt, ami a maradék önbizalmamat is felemésztette – magyarázkodott halkan a férfi, majd felemelte a fejét, s finom csókot nyomott vetélytársa arcára. Rafa leengedte a karjait, majd a svájci felé fordult, s gondolkodás nélkül simult Roger ölelésébe. A világelső ismét elmosolyodott, s míg egyik karját továbbra is a fiú dereka körül nyugtatta, másik kezét Rafael buksijához emelte, kihúzta a mallorcai hajából a hajgumit, az előszobaszekrényre tette, majd ujjaival gyengéden a spanyol vállaira hulló, göndör tincsei közé szántott. Hosszú percek teltek el, mire végül Nadal egy kicsit eltávolodott a férfitől, megemelte az állát, vetett egy szemérmes pillantást Federerre, majd lehunyta hosszú pilláit. Ajkain szinte azonnal felizzott a svájci forró csókja, amit tétovázás nélkül mélyítettek el. Percekig csókolóztak, s mikor ajkaik elváltak egymáséitól, a spanyol aprót sóhajtva nézett vetélytársa szemébe.
- Ugye tudod, hogy ezzel még semmi sincs elrendezve? – kérdezte csendesen, miközben keze megindult a regnáló világelső gerincének vonalán fel s alá.
- Mit tegyek, hogy megbocsáss nekem? – kérdezett vissza minden él nélkül, szelíd mosollyal Roger, majd nyomott egy csókot Rafa homlokára.
- Maradj itt velem – jelentette ki határozottan Rafael, ám mielőtt a svájci a bólintását követően válaszolhatott is volna, a salakkirály folytatta. – Maradj itt, és miután végigszeretkeztük az éjszakát, reggel pedig még mindig mellettem fekszel az ágyban, megbocsátok neked – diktálta a feltételeket Nadal, mire Federer mosolya elégedett vigyorrá szélesedett.
- Ahogy parancsolod, kedves – szólt, majd ölbe kapta vetélytársát, aki rögtön megkapaszkodott az ő nyakában, s a spanyol fiúval a karjaiban megindult a hálószoba nyitva lévő ajtaja felé. Amint átlépte a küszöböt, megpillantotta Rafa sporttáskáját az ajtó mellett, s egy pillanatra megtorpant.
- Holnapra hullafáradtak leszünk, ugye tudod? – kérdezte Roger, mire Rafael még szorosabban bújt hozzá.
- Engem ne félts, hozzászoktam a terheléshez – dünnyögte a svájci mellkasának a spanyol, mire a világelső vállat vont, s beljebb lépett a szobában, majd berúgta maga mögött az ajtót. A franciaágyhoz sétált, lefektette rá a mallorcai teniszezőt, majd fölé térdelt, s kitartóan vigyorogva simított végig a szép, izmos mellkason.
- Nos, akkor kellemes időtöltést nekünk – mondta még Federer, majd vetélytársa nyakának szép ívéhez hajolt, hogy gyengéd csókokkal boríthassa el a bársonyos bőrt.
A hotelszoba ablakain a tavaszi napfény bágyadt sugarak formájában ragyogott be, s ahogy az idő lustán döcögött előre végtelen útján, a délután lassanként estébe, majd éjszakába fordult. A monte-carlói ezres mestertorna színhelyéül szolgáló teniszstadionok ekkor még üresen árválkodtak a hűvös, szeles éjszakában, sóvárogva várva a percet, mikor a roskadásig megtelt lelátóikon helyet foglaló közönség egy emberként zúg majd fel Roger Federer vagy Rafael Nadal nevét skandálva, ami visszavonhatatlanul azt jelzi majd, hogy a 2010. évi viadal végre kezdetét vette.

Cím: Freefall – Szabadesés
Szerző: Carlos
Szereplő(k): Alessandro Del Piero
Korhatár: G
Beta-reader: Nee-sama
Kelt: 2010/04/13
Megjegyzés: másfeles drabble
Sorozat: Soccer Collection
Disclaimer: Ez egy rajongói történet, egy fanfiction. A történetben szereplő karakterek ábrázolása teljesen kitalált. Bármilyen egyezés valós eseményekkel csupán a véletlen műve. Minden utalás a karakterek szexualitására teljesen valótlan.

Alessandro Del Piero ajkai elnyíltak, ahogy élesen beszívta a levegőt, majd lassan kifújta azt. Kezeit szorosan fonta karba a mellkasa előtt, ujjait görcsös ökölbe szorította, s csendben, mozdulatlanná dermedve állt a kellemetlenül hűvös, tavaszi szélben. Tekintetét ráérősen emelte az eredményjelző táblára, s percekig bámult rá mereven, mintha azt remélte volna, hogy ha elég sokáig bűvöli, a számok sorrendje felcserélődik – ám a méteres, zavaróan neonsárga felirat továbbra is a Napoli 3-1-es sikerét hirdette. Keserű sóhaj szakadt fel a tüdejéből, s miközben a kispadig hátrált, majd visszaült a bőrfotelbe, pilláit szorosan lehunyta. Könyökeit a térdeire támasztotta, s szégyentől vörösödő arcát remegő kezei közé temette. Szédült, hányingere volt az idegességtől, s érezte, hogy már nem sokáig bírja magába fojtani előbújni vágyó könnyeit. Megrázkódott a teste, ahogy eszébe jutottak egy héttel korábbi gondolatai, s ajkai vádló, gúnyos mosolyra húzódtak. Némán ingatta meg a fejét. Még, hogy nincs ennél lejjebb! Pedig immár szabadesésben vannak.

Cím: Towel – Törölköző
Szerző: Carlos
Szereplők: Alessandro Del Piero, Angelo Di Livio, Ciro Ferrara, Zinedine Zidane
Párosítás: Ciro Ferrara / Angelo Di Livio / Alessandro Del Piero
Korhatár: R / NC-17
Beta-reader: Nee-sama
Kelt: 2010/04/03 – 2010/04/04
Sorozat: Soccer Collection, retro!Juventus moments
Megjegyzés: az 1996/97-es idény folyamán, az AS Roma elleni győztes meccset követően
Disclaimer: Ez egy rajongói történet, egy fanfiction. A történetben szereplő karakterek ábrázolása teljesen kitalált. Bármilyen egyezés valós eseményekkel csupán a véletlen műve. Minden utalás a karakterek szexualitására teljesen valótlan.

Alessandro megkönnyebbülten sóhajtott fel, mikor a kellemesen langyos, bőrét simogató vízcseppek gyengéden végigcsorogtak kimerült testének zsibbadt tagjain. Ujjait finoman húzta végig mellkasán újra meg újra, majd egyik tenyerét izmokkal barázdált, feszes hasára simította, s lassan csúsztatta egyre lejjebb a kezét, miközben lehunyta hosszú pilláit, hátát pedig a zuhanyfülke hűvös csempéjének támasztotta. Tenyere apránként teljesen rásimult szép, formás combjának belső oldalára, s mikor ujjai éledező férfiasságához értek, halk nyögést engedett ki résnyire nyílt ajkai közül. Átfutott az agyán a gondolat, hogy jó lenne idehívni Angelót vagy Cirót, sőt, akár mindkettejüket, ám mikor felnyitotta pilláit, kidugta a buksiját a zuhanyfülke ajtaján, s arany tekintetével két csapattársát kezdte keresni, arcára szinte azonnal piros rózsákat rajzolt a szégyen. Gyorsan visszacsukta a fülkét, majd fejét hevesen megrázva nyúlt a csap után, s egy kapkodó mozdulattal elzárta. Rajongva szeretett klubjának öltözőjét olyasmivel megszentségteleníteni, mint a puszta, állatias vágy okozta testi örömök… Alex érezte, hogy egyre jobban lángol az arca. Csendesen sóhajtott fel ismét, s miközben magát átkozta szégyenteljes gondolatai miatt, egyik kezével a zuhanyfülke ajtaja melletti fogast kereste, amire a törölközőjét akasztotta. Kicsit furcsállta, hogy a frottír anyag nem siklott azonnal az ujjai közé, ám mikor már harmadjára tapogatta végig a fogas körül a hideg, kemény csempét, s a törölközőt továbbra sem találta, összevont szemöldökkel pislogott ki az ajtórésen. Jól tippelt: a keresett tárgynak bizony se híre, se hamva nem volt. Meglepetten pislogott párat, s már épp értetlenkedni kezdett volna, hiszen ő úgy emlékezett, hogy magával hozta a törölközőt, mikor ismerős, kissé gúnyosan csengő nevetés ütötte meg a fülét. Érdeklődve fordult a hang irányába, s mikor arany tekintete Di Livióéval és Ferraráéval találkozott, rosszallóan ingatta meg a fejét.
- Kérem a törölközőm – szólt morcosan Alessá, mire a két férfi ismét kuncogni kezdett, s Angelo előhúzta a háta mögül a kis, frottír anyagot.
- Úgy érted, hogy ezt? – kérdezett vissza vigyorogva Di Livio, s meglengette a hófehér törölközőt.
- Azt – morogta Alex, majd egyik kezét csapattársai felé nyújtotta. – Kérem, Angelo.
A szólított Ciróra nézett, s vigyoruk még szélesebbé vált, miután cinkosan egymásra kacsintottak.
- Ha szeretnéd – kezdte a Juventus hátvédje –, gyere ide, és vedd el tőlünk. – Ferrara felvonta egyik szemöldökét, miközben nyelve hegyével megnyalta az alsó ajkát, s mikor Angelo is ugyanígy tett, kiegészítve azzal, hogy újra meglebegtette a törölközőt, Del Piero pontosan tudta, hogy csapattársai komolyan gondolják, amit mondtak. Lehajtotta a fejét, néhány idegölő pillanatig pedig csak bámult a zuhanyzó fekete járólapjainak vízköves felületére, s korábbi szégyene most kiegészült egy adag lányos zavarral is. Pipacspiros arccal és tompán csillogó szemekkel nézett fel ismét, s halkan, zavarában meg-megakadó hangon szólalt meg ismét.
- A többiek… itt vannak még? – kérdezte.
- Csak mi maradtunk itt, édes hármasban, Ale – válaszolt negédesen mosolyogva Angelo, majd széttárta a karjait, s törölközős kezével hívogató mozdulatot tett. – Gyere, na, gyere ide bátran – somolygott.
- Ne félj, jó lesz – csatlakozott a középpályáshoz Ciro is, s ismét összevigyorgott a társával, majd pajkosan az egyre csak vörösödő, láthatóan remegő Alessára kacsintott. A fiatal csatár elkapta a tekintetét, s egyre mélyebb lélegzetvételekkel próbálta megnyugtatni hevesen kalimpáló szívét, ám próbálkozása kudarcba fulladt, mikor a néhány perccel korábban elfojtott vágyai ismét felszínre törtek. Ferrara szavai visszhangoztak a fejében, s minden korábbi együttlétük emlékét előrángatták mélyen eltemetett gondolatai közül. A fenébe is, persze, hogy jó lesz! Nagyot nyelt, majd miközben saját erkölcsi gyengeségét szidta magában, reszkető kezével kitolta a zuhanyfülke biztonságot nyújtó ajtaját, s még egy utolsó, mély sóhajt eresztett el, mielőtt ingatag léptekkel a két férfi felé indult volna.
A járólapok égetően hidegek voltak meztelen talpának, az öltözőbe bevágó huzat is csípte vízcseppektől csillogó, kappucsínóbarna bőrét, s félhosszú, vadul göndörödő hajtincseiből a kihűlt víz fagyos kis patakocskákban folyt végig izmos hátán. Leszegett fejjel közeledett csapattársai felé, s bár nem látta őket, pontosan tudta, hogy perverz vigyoruk egyre szélesebbé válik, ahogy az ő karcsú, izmokkal barázdált, kecses testét szemrevételezik. Amint a látómezejébe került a két férfi alakja, egy pillanatra megtorpant, majd tett még egy tétova lépést, s végül nagyjából egy méterre Ferraráéktól megállt. Arany tekintetét lassan emelte csapattársaira, alsó ajkát beharapta, s görcsösen reszkető kezeit a háta mögött szorosan összekulcsolta. Meg akart szólalni, de amint levegőt vett, Angelo félre tette a törölközőt, majd közelebb lépett hozzá, magához vonta a csatár karcsú testét, és ajkait finoman Alexéhez érintette. Del Piero esetlenül viszonozta a puha csókot, s mikor a középpályás forró nyelve végigsiklott az ajkán, majd lassan átcsúszott a szájába, Alessá megremegve hunyta le hosszú pilláit. Di Livio keze komótosan indult lefelé Alex derekáról, a fiatal férfi formás fenekére simult, s elégedetten markolt a kerek idomba, mire a csatár megadóan átkarolta Angelo nyakát. Mikor Ciro Del Piero mögé lépett, s egyik tenyerét Alessá izmos hasára csúsztatta, míg a másikat csapattársa ágyékához simította, ajkaival pedig a csatár kecses nyakának szép ívét kezdte gyengéden kóstolgatni, Alex halkan Di Livio csókjába nyögött. A középpályás elszakította az ajkait Alexétől, fél kezének ujjait Del Piero combjára fonva vonta magához még közelebb a csatárt, s puha nyelvével Alessá egyik megkeményedett mellbimbóját kezdte ingerelni. Ferrara is Alexhez simult, s miközben egyik tenyere minduntalan Del Piero alhasát cirógatta, másik keze a fiatal férfi combjai közé siklott, s mutató- és középső ujjának begyét finoman végighúzta Alex bejáratán. Alessá tett egy sikertelen próbálkozást arra, hogy magába fojtson egy vágyakozó nyögést, buksiját pedig Ciro vállára hajtotta – a simogatás, a testét elborító, perzselő csókok s a fenekéhez és az ágyékához nyomódó kemény férfiasság, amit két csapattársa alsónadrágján keresztül is tökéletesen érzett, lassan, de biztosan egyre közelebb vitte őt ahhoz, hogy a maradék lélekjelenlétét is elveszítse.
- Na, kell még az a törölköző, Ale? – búgott fel Ciro kellemesen mély hangja közvetlenül Del Piero füle mellett. A hátvéd vigyorogva nyalt végig Alessá fülének ívén, majd gyengéden a fiatal csatár fülcimpájába harapott.
- Ih… I-igen… – Alex egyik remegő kezét vontatottan nyújtotta ki maga mellett, s tenyerét felfelé fordítva várta szabadulásának egyetlen kulcsát: a hófehér frottír törölközőjét. Pilláit még szorosabban hunyta le, mikor a két férfi szinte egyszerre felnevetett, s pontosan tudta, hogy bármennyire is szeretné, nem fogja megkapni az áhított tárgyat. Éppen ezért nagyon meglepődött, szemei pedig azonnal kikerekedtek, mikor ujjai között érezte a törölköző puha anyagát. Pár pillanatig csak hitetlenkedve nézte a kezét, s mielőtt hangot adhatott volna megdöbbenésének, valaki belé fojtotta a szót.
- Gondolom, ezt akartad – hallatszott valahonnan Angelo háta mögül Zizou hangja, s mikor a francia kilépett Di Livio takarásából, és hátat fordított az egymásba gabalyodott hármasnak, Del Piero egy pillanat erejéig látta a férfi arcán rózsásodó zavart. Pislogott párat, s mikor észlelte, hogy két olasz csapattársa nem figyel oda rá, azonnal kicsúszott az ölelő karok közül, s a Zidane-tól végül megkapott törölközőjét sebtében a derekára csavarta. Távolodott néhány lépést Ferraráéktól, majd erőteljesen vörösödve, de hálásan biccentett a francia felé, szapora léptekkel az öltözőszekrénye előtt termett, s már kapkodta is magára a ruháit. Ciro és Angelo csalódottan sóhajtott fel, mikor Alessá formás, izmos feneke a fiatal csatár farmernadrágjának takarásába került, s fejcsóválva néztek az öltözőből épp kilépő Zidane felé.
- Zizou, leszokhatnál arról, hogy mindig elrontod a mókánkat – kiáltotta vigyorogva a francia után Angelo, majd Ferrarára nézett, s ismét felnevettek.
- Furák ezek a franciák – jegyezte meg a hátvéd, s mikor látta, hogy Alex már teljesen felöltözött és indulásra kész, vigyora még szélesebb lett.
- Ciao, srácok – motyogta még mindig pipacspirosan, szemlesütve Alessá, ujjait pedig az öltöző ajtajának hűvös kilincsére fonta. Ráérősen nyomta le, majd lassított felvételben lépett ki a folyosóra.
- Holnap délután el ne késs az edzésről, Ale! – szólt még oda a fiatal férfinek Ciro. – Sőt, jobb lenne, ha hamarabb jönnél.
- Bizony – csatlakozott Ferrarához Di Livio is. – Ciróval szeretnénk befejezni, amit ma elkezdtünk – mondta negédesen a középpályás. Del Piero hamar becsukta maga mögött az ajtót, s csendesen szitkozódva, a holnapi napot már előre eltemetve indult el kifelé az edzőközpontból.

Angelo önelégülten mosolyogva fordult saját szekrénye felé, s már épp nekilátott volna a maradék ruhájának felvételéhez, mikor a háta mögött Ciro váratlanul felkiáltott.
- Ale itt felejtette a törölközőjét!
A két férfi néhány másodperc erejéig csak bámult egymásra, majd ajkaik sarka megrándult, s szinte egyszerre tört ki belőlük a kacagás. Hosszú percekig csak a nevetésük hangja töltötte ki az öltöző tág terét, s mikor végül abbahagyták, majd felöltöztek, Ferrara somolyogva hajtogatta a sporttáskájába Alex törölközőjét.
- Szuvenír – vigyorgott a hátvéd Angelóra, s cinkosan egymásra kacsintva léptek ki az edzőközpont folyosójának krémszínű járólapjaira, maguk mögött gondosan becsukva az öltöző ajtaját.

Cím: [07] Show – Előadás
Szerző: Carlos
Párosítás: Francesco Totti / Alessandro Del Piero
Korhatár: PG-13
Beta-reader: Nee-sama
Kelt: 2010/03/06
Sorozat: Soccer Collection, Életképek
Megjegyzés #1: az ikonkép eredetije
Megjegyzés #2: Daniele De Rossi az AS Roma csapatkapitány-helyettese
Disclaimer: Ez egy rajongói történet, egy fanfiction. A történetben szereplő karakterek ábrázolása teljesen kitalált. Bármilyen egyezés valós eseményekkel csupán a véletlen műve. Minden utalás a karakterek szexualitására teljesen valótlan.

Francesco ajkai elváltak egymástól, ahogy lassan, reszketve a tüdejébe szívta a szinte izzó, vibráló levegőt. Egy pillanatra lehunyta azúrkék szemeit, s megrázta buksiját – hátha ez csak egy álom, s a csábító kép nyomtalanul szertefoszlik, mire felnyitja pilláit – ám ahogy ismét belesett a félig nyitott ajtón, Alessá még mindig a szobában állt. A torinói kapitány az imént már megvált fekete pólójától, s most ráérősen csatolta ki nadrágjának övét, majd kigombolta azt, s komótosan tolni kezdte lefelé. Kissé előre hajolt közben, s tenyereivel végigsimított meztelenné vált, kappucsínóbarna combjain, majd a levetett ruhadarabot elegánsan az ágy szélére ejtette. Hangosan sóhajtott, s hosszú pillákkal keretezett, aranyként csillogó szemeit lehunyva nyújtózkodni kezdett. Beleborzolt kávészín tincseinek tengerébe, majd feje mellett kinyújtotta a karjait, s először kicsit begörbítette a gerincét, majd a mozdulatba szinte belehajolva hullámoztatta meg hátának szálkás izmait, a mozdulatsor végén kitolta formás, izmos fenekét, és elégedett nyögés hagyta el ajkait. Cesco elfehéredett ujjakkal markolta az ajtófélfát, homlokát pedig a hűvös falnak nyomta – minden izma kínzó görcsbe feszült, egyre csak nyelte a szájában összefutó nyálat, s fülében szinte dübörgött lüktető vére. Farmernadrágja fojtogatóan szűk volt, s érezte, hogy fokról fokra eltompítja az elméjét a fékezhetetlen vágy, de egy másodpercre sem vette le sóvárgó tekintetét kedvese kecses alakjáról.
Az idősebb férfi lustán nézett körbe a szobában, majd néhány pillanatnyi tétovázás után megindult az egyik szekrény felé. Ahogy leguggolt, hogy kihúzza az egyik fiókot, hófehér alsónadrágja erélyesen feszült rá kerek idomaira, s mintha csak a hatást vágyott volna fokozni, Del Piero hátra nyúlt, s miközben kicsit feljebb húzta a ruhadarabot, ujjai puhán végigsimítottak izmos fenekén. Az ajtó mögött rejtőzködő Totti ajka megrándult, s összeszorította a fogait. Próbálta visszafogni magát, mert félt, hogy ha most felfedné magát, Alex igencsak rossz néven venné a leselkedést, s nem akart egy újabb veszekedés kezdeményezője lenni, ám mikor meglátta, hogy Alessá mit vett elő a fiókból, gyomra még kisebbre ugrott össze. Magában imádkozni kezdett, hogy a Juventus tízese a fürdőszobában folytassa az öltözködést, mert ő ha akart, se tudott volna megmozdulni. A római légiós imái azonban süket fülekre találtak, ugyanis Alex egy fekete alsónadrággal a kezében visszasétált oda, ahol az imént vetkőzni kezdett, s az ajtónak féloldalt fordulva állt meg. Tenyereit feszes hasára simította, s miközben puha ajkait újabb sóhaj hagyta el, ujjai az alsó széléhez csúsztak. Azok a könnyű anyag alá bújva lesegítették a férfi formás fenekéről, majd hosszú, izmos combjairól, s mikor a ruhadarab a bokájához ért, Alessá kilépett belőle. Francescónak még az utolsó pillanatban sikerült elfojtania kitörni készülő hangos nyögését, így csak egy halk nyöszörgés lett belőle. Megőrjítette az immár teljesen meztelen, kecses, karcsú test látványa – ő igazán szeretett volna elfordulni és elfutni, vagy csupán a szemeit lehunyni, hogy ne lássa kedvesét, de elérkezett az a pillanat, hogy immár nem volt ura a tetteinek, s csak görcsbe merevedett izmai miatt nem tudott megmozdulni. Del Piero lassan nyúlt a fekete alsónadrágért, s ahogy lehajolt, fél térdével az ágyra támaszkodott, idomai pedig még jobban kigömbölyödtek. Komótosan húzta fel a puha szövetanyagot; ujjai most is simogatták finom, kappucsínóbarna bőrét, s amint az alsónadrág rácsúszott kerek fenekére, amit most is kissé kitolt, kezei nem távolodtak el, hanem tovább szántották először karcsú derekát, majd végighúzta ujjai hegyét a mellkasán, s megismételte a mozdulatot lefelé, tenyereit pedig végül felhúzott combján pihentette. Checco szíve nagyot ugrott, s döbbenten nyögött fel, mikor Alessá arany íriszei rászegeződtek. A férfi néhány pillanatig csak bámulta az ajtórésben látszó kedvesét, majd buksiját kissé oldalra billentette, s tekintete szinte felizzott, miközben ajkai szegletébe huncut mosoly kúszott. Kéjesen nyalta meg az ajkait, s ahogy ujjai ismét végigszántottak a mellkasán, sóvárgó sóhaj szakadt fel a tüdejéből.
- Tetszett az előadás, Francesco…? – kérdezte, s egyre szélesebben vigyorgott a rómaira, majd pajkosan kacsintott.
A szólított ismét csak egy kimerült, vágyakozó, nyögésbe átfolyó sóhajt tudott kipréselni magából, ám mielőtt megmozdulhatott volna, oldalába éles fájdalom nyilallt. A váratlan fordulat nyomán pár másodpercre lehunyta a szemeit, ám mikor ismét kinyitotta, Alex karcsú alakja helyett az éjjeliszekrényen terpeszkedő lámpának körvonalait látta a félhomályban. Kótyagosan nézett körül, majd még mindig sajgó oldalát tapogatva felült az ágyban. Álom lett volna? A sötétben a torinói kapitányt kereste, ám maga mellé tekintve csak egy mocorgó takarókupacot látott. Felvonta a szemöldökét, majd halkan megszólalt.
- Alessá?
Válasz helyett egy sor nyűgös morgást kapott, majd egyszerre csak az ágynemű végtelenjéből felemelkedett a szólított, s megdörzsölte szemeit, majd durcásan szólalt meg.
- Majdnem egy órája nyöszörögsz meg fészkelődsz itt mellettem. Muszáj volt felébresztenem téged, mert már nem bírtam tovább – jelentette ki a férfi kissé hisztérikusan. – Arról nem is beszélve, hogy a merevedésed egyfolytában a fenekemnek nyomódott. Zavart – morogta immár halkabban Ale, s hangja kissé megremegett, jelezve, hogy enyhe zavarral küzd.
- N-ne haragudj – motyogta Cesco, majd tétovázott egy sort, de végül egyik karját gyengéden kedvese karcsú dereka köré fonta, s magához húzta a törékeny testet. Del Piero engedelmesen simult a megnyugtató ölelésbe, s miközben buksiját Totti nyakához fúrta, csendesen szólalt meg ismét.
- Nagyon remélem, hogy rólam álmodtál valamit, mert ha megint Daniele járt az eszedben, én esküszöm, hogy…
- Ne aggódj, rólad álmodtam – vágott Alex szavába Francesco. Ahogy felidézte magában az igencsak izgató ábrándképet, karjait még szorosabban fűzte Alessá köré, s halk, lemondó sóhaja megsimogatta a torinói nyakát.
- Mit álmodtál? – kérdezte néhány csendterhes pillanat elteltével kíváncsian Ale.
- S-semmit, tényleg… s-semmiség… – nyögte rögtön tiltakozva a római kapitány, majd elengedte a Juventus tízesét, s amilyen gyorsan csak tudott, visszaásta magát a takaróhalmaz alá. Alex értetlenül pislogott párat, majd kissé sértődötten húzta fel az orrát, s kedvesének tüntetően hátat fordítva feküdt vissza ő is. Checco lehunyta a szemét, s magában mosolygott csak Del Piero gyermeteg viselkedésén. Tenyerével óvatosan végigsimított a férfi oldalán, s ismét magához húzta. Alessá vonakodva bár, de végül mégiscsak a rómaihoz bújt.
- Jó éjt, amore mio. Álmodj szépeket – suttogta Cesco. Válasz helyett ismét csak valamilyen durcás morgást kapott, mire immár egyre szélesebben mosolyogva vállat vont, majd arcát Alex puha tincseihez fúrta.
- Ahogy gondolod. Akkor majd álmodok én szépeket, helyetted is – súgta még Francesco, majd mélyet sóhajtott, s kedvese édes illatával kísérve merült ismét álomba.

Cím: [06] Phobia – Fóbia
Szerző: Carlos
Párosítás: Francesco Totti / Alessandro Del Piero
Korhatár: R
Beta-reader: Nee-sama
Kelt: 2010/01/25 – 2010/01/27
Sorozat: Soccer Collection, Életképek
Disclaimer: Ez egy rajongói történet, egy fanfiction. A történetben szereplő karakterek ábrázolása teljesen kitalált. Bármilyen egyezés valós eseményekkel csupán a véletlen műve. Minden utalás a karakterek szexualitására teljesen valótlan.

A Nap már túlhaladt pályája csúcsán, és az idő délutánba fordult. Francesco épp az ajkaihoz emelt egy ásványvizes üveget abból a célból, hogy előre megfontolt szándékkal elfogyassza a tartalmát, mikor egy éles kiáltás és az azt követő hangos, fémes csattanás, ami a békés csendbe durván hatolt bele, a frászt hozta rá. Azon nyomban rácsavarta az üvegre a kupakját, majd a földre ejtette a palackot, s az állán végigfolyó vizet csak futtában, kézfejével maszatolta el. Amilyen gyorsan csak tudott, a hálószoba előtt termett, ahonnan a kiáltást hallotta, s gondolkodás nélkül tépte fel a szokatlanul világosbarna ajtót.
- Alessá, dolcezza, mi történt? – hadarta rémülten, torkában dobogó szívvel.
- Meg akar gyilkolni! – érkezett a szintén félelemmel átitatott felelet Del Pierótól, s mikor Totti kedvesére emelte azúrkék íriszeit, még inkább megriadt. A torinói kapitány a franciaágy párnáin térdelt reszketve, derekáról félig lecsúszott a köré tekert törölköző, izmokkal barázdált mellkasán még cseppekben csillogott a víz, s szép, formás combjai kacéran villantak elő a törölköző alól. Két kezében egy-egy párnát szorongatott készen arra, hogy támadójához vághassa, ha ez szükséges. Kétségbe esett tekintetét Cescóra emelte, és könyörgőn pislogott rá.
- Francesco, kérlek, tüntesd el…! – nyögte remegő ajkakkal a férfi, s buksijával erőtlenül bökött a szoba sarka felé. A római a mutatott irányba fordult, s a Juventus tízesének arckifejezése nyomán lélekben már minden borzalomra felkészült, így meglepetten konstatálta, hogy az égvilágon semmit nem lát a sarokban egy alumínium energiaitalos dobozon kívül. Ismét Alessá felé fordult, aki még hátrébb húzódott az ágyon, így szálkásan izmos háta teljesen a hűvös falhoz simult, s mikor arany tekintete találkozott a Roma kapitányáéval, sürgetően nyögött fel. Checco ismét megnézte a sarkot, hátha az imént rosszul látott, de mivel továbbra sem vett észre semmit a italos dobozon kívül, felvonta a szemöldökét, majd lassan megindult az ágy felé.
- Delizioso, minden rendben? – kérdezte bizonytalanul, mire heves fejrázást kapott válaszul. – De Alessá… én semmi veszélyeset nem látok ott – jelentette ki Francesco.
- Ott, lent… lent, a sarokban! A földön! – erősködött az idősebb férfi, majd szavai alátámasztásaként az egyik kezében tartott párnát a jelzett irányba dobta. Amint a könnyű anyag földet ért, fehér felületére szinte rögtön vékony, hosszú lábak kapaszkodtak fel, s egy csúf kaszáspók elégedetten körözött friss szerzeményén. Del Piero borzadva nyöszörgött, de hiába próbált hátrálni, a fal makacsul ellenállt neki. A római szemei elkerekedtek és másodpercekig levegőt sem kapott.
- Az egy pók – szögezte le Cesco homlokráncolva. A torinói görcsösen bólogatott.
- A lábamra mászott, mikor kijöttem a fürdőből – magyarázta egyre hevesebben reszketve Alex. – Lerúgtam magamról, és hozzávágtam a dobozt – bökött újra a pók irányába a férfi. – Meg akart ölni – tette még hozzá jelentőségteljesen hangsúlyozva. Ahogy a vadállat felé nézett, újabb rémült kiáltás szakadt ki az ajkai közül, majd szinte már sírva szorította magához a párnát, s arcát a puha anyagba fúrta.
- Francesco, ez jön felém! Mászik! – dünnyögte remegő hangon a selyempárnába. Totti mélyet sóhajtott, s arcára mosoly rajzolódott, ahogy végignézett kedvesén. A törölköző már rég lecsúszott a karcsú derékról, s épp, hogy csak takarta a férfi ágyékát – szép, hosszú combjait a mellkasához húzta, karjaival átfonta a lábait, és homlokát a térdén tartott párnának szorította. Csendesen nyögött néhányat, majd minden erejét összeszedve megszólalt.
- Ne hagyd, hogy bántson…
A Roma kapitányának esze ágában sem volt megbántani Alessát, de egyszerűen képtelen volt megállni, hogy ne nevessen fel. Del Piero azonnal felkapta a fejét, s iménti riadalmát elfeledve, dühödten fonta karba a kezét, és orrát felvonva Checcóra nézett.
- Kiröhögsz, te bunkó?! – mordult fel sértetten a férfi, ám mivel Totti csak lehalkítani tudta nevetését, elfojtani nem, Alex részben bosszúból, részben sürgetésképp kedveséhez vágta a másik párnát, s nem volt rest utána hajítani a törölközőjét sem.
- Csinálj már vele valamit! – csattant fel hisztérikusan. – Te vagy a férfi!
Francesco tüdejében néhány pillanatra bent ragadt a levegő, majd az iméntinél kétszer hangosabb kacagás tört ki belőle.
- Miért, te mi vagy, ha nem férfi, dolcezza? – kérdezte, miközben nevetéstől könnyes szemét törölgette. Alessá arca a pipacs legelőkelőbb színét öltötte magára, kezei ökölbe szorultak, és dühösen mordult fel.
- Hallgass, és csináld! – parancsolt rá Cescóra, aki még mindig kuncogva elindult a sarokban kucorgó pók felé. A Juventus kapitánya szúrós tekintettel követte a római minden lépését, ám mikor a fiatalabb férfi felkapta a párnát az azon trónoló pókkal egyetemben, azonnal visszaroskadt az ágyba, s mivel minden párnát elpocsékolt már, jobb híján a takarót rántotta magára, s annak csücske mögül leste az ablak felé igyekvő rómait. Checco óvatosan lépdelt, nehogy a szörnyeteg egy szökést megkísérelve a földre vesse magát, s mikor a nyitott ablakhoz ért, egy laza mozdulattal kilendítette a párnát, s mosolyogva figyelte, ahogy a pók eltűnik a mélyben. Miután becsukta az ablakot, elindult az ágy felé, félúton begyűjtötte a másik párnát is, amivel Del Piero az imént jobb belátásra próbálta őt téríteni, majd ledobta őket az ágytámlához. Gyorsan kibújt a nadrágjából, s a pólójával együtt a földre ejtette őket. Mélyet sóhajtott, majd a takaró alatt reszkető férfi mellé térdelt, s gyengéden végigsimított az oldalán.
- A szörnyeteg elhagyta a házat, már nem fenyeget semmi. Nyugodtan előbújhatsz. – Francesco arcára ismét mosoly rajzolódott, s mikor Alex kidugta a buksiját a takaró alól, majd nagyokat pislogva körbenézett, még szélesebb lett a vigyora.
- Biztos nincs itt? – kérdezte csendesen Alessá, s Cesco fejrázását látva egy megkönnyebbült sóhaj szakadt fel a tüdejéből. – Köszönöm, hogy eltüntetted – mormogta szégyellősen a Juventus kapitánya, majd közelebb húzódott kedveséhez, átkarolta a derekát, buksiját pedig az ölébe hajtotta. A római szelíden túrt a puha, kávészín tincsek közé, s miközben másik tenyerével az idősebb férfi hátán simított végig újra meg újra, ajkait finoman a gömbölyű vállhoz érintette, s apró csókokat lehelt rá. A hosszú percek lustán vánszorogtak előre, s mikor egy örökkévalóságnak tűnő fél óra után Totti megszólalt, a torinói halkan nyöszörögve ébredt fel félálmából.
- Alessá – suttogott Checco, s ujjai hegyével megcirógatta kedvese bársonyos arcát. – Delizioso, egy picit arrébb tudnál csúszni?
- Miért? – dünnyögte Del Piero, s még szorosabban fonta karjait Cesco köré. A fiatalabb férfi újabb csókot lehelt Alex vállára.
- Szeretnék én is lefeküdni – magyarázta a Roma tízese. Alessá kelletlenül húzódott el kedvesétől, s mikor Francesco sikeren betornázta magát a takaró alá, a Juventus kapitánya rögtön hozzábújt, s befészkelte magát a férfi karjai közé. A római készségesen ölelte magához a karcsú, törékeny testet, egyik kezét Del Piero derekán nyugtatta, míg a másikkal végigsimított az izmos, formás fenéken és a szép, kappucsínó árnyalatú combokon, majd puha csókot lehelt kedvese ajkaira. Alessá Checco álla alá fúrta a buksiját, ujjait a sötétszőke tincsek bársonyos börtönébe csúsztatta, s egyik lábát átdobta a fiatalabb férfi csípőjén.
- Ti amo, Alessá – súgta szinte némán Cesco, s mélyen magába lélegezte Alex édeskés illatát. – És ne félj, az ágyunk feletti pókhálóban most épp nem tartózkodik otthon a gazdája. – A római nem tudta megállni, hogy ne kuncogjon fel, mikor a Juventus tízesének testén áramütésszerű hidegrázás futott végig.
- Ha álmomban meggyilkol egy pók, esküszöm, hogy visszajárok majd kísérteni téged – morogta durcásan torinói, s még közelebb húzódott kedveséhez.
Odakint kitartóan sütött a Nap, de bármennyire is erőlködött, sugaraival képtelen volt áthatolni a sűrű szövésű sötétítő függönyök vaskos anyagán. A ház hófehér fala ragyogva verte vissza a napsugarakat, s még az utca szemközti oldaláról is látni lehetett azt a kicsiny, sötét foltot, ami felfelé igyekezett a sík felületen. A kaszáspók meg sem állt addig az ablakig, ahonnan az imént kiebrudalták, s a sarokba helyezkedett, várva a megfelelő pillanatra, hogy visszafoglalhassa fürdőszobai hálóját, s ezzel egyidejűleg ismét a frászt hozhassa Del Pieróra.

Cím: [05] The photo – A fotó
Szerző: Carlos
Párosítás: Francesco Totti / Alessandro Del Piero
Korhatár: PG-13 / R
Beta-reader: Nee-sama
Kelt: 2009/12/30 – 2010/01/22
Sorozat: Soccer Collection, Életképek
Megjegyzés: az ominózus reklámfotó
Disclaimer: Ez egy rajongói történet, egy fanfiction. A történetben szereplő karakterek ábrázolása teljesen kitalált. Bármilyen egyezés valós eseményekkel csupán a véletlen műve. Minden utalás a karakterek szexualitására teljesen valótlan.

Alessá, Cesco római lakásának modern berendezésekkel felszerelt konyhájának asztalánál ülve, váratlanul fuldokló nevetésben tört ki, s még a szomszéd szobában is hallani lehetett az éles, csörömpölő hangokat, amik a ebédhez használt étkészlet földdel való találkozását jelezték. Checco kérdőn pislogva dugta be a buksiját az ajtón, s érdeklődve figyelte az önfeledten nevető torinóit. A Roma kapitánya megigazította a derekán lezserül lógó, lecsúszni vágyó törölközőt, majd Del Piero mellé lépett, és a konyhaasztalon pihenő laptop képernyőjére meredt. Néhány üres, néma pillanatig csak bámulta a fotót, ami a képernyőn terpeszkedett, majd szégyenteljes dühtől vörösödő arccal nézett ismét kedvesére.
- Hát ezt meg hol találtad? – csapta le ingerülten a laptop tetejét, majd arrébb rúgott néhány evőeszközt, hogy akadálytalanul Alexhez hajolhasson.
Az idősebb csatár önfeledt kacagása csillapodni látszott, s fél kezével elmaszatolta a nevetéstől előbuggyant könnyeit, ám mikor aranyszín tekintetét Francescóra emelte, ismét hatalmába kerítette a hahotázás. Meg sem próbált felállni; az asztalra borult, és hagyta, hogy karcsú testét egyre hevesebben rázza a nevetés. A római dühösen fújtatott, majd ökölbe szorult kezével a konyhaasztalra csapott.
- Nem értem, hogy egy reklámfotón micsoda olyan baromi mókás! – szűrte a fogai közt, ám mikor látta, hogy szavainak semmi hatása nem volt, újra próbálkozott, egy fokkal szelídebb hangnemben. – Kérlek, áruld el, mi az, ami ennyire tetszik.
Alessá hamar elcsendesedett, és mikor ismét sikerült elég erőt gyűjtenie, felnézett Tottira, s enyhén remegő kezét a férfi arcára simította. Gyengéden megcirógatta a frissen borotvált, bársonyos bőrt, majd finoman húzni kezdte maga felé, miközben huncut fénnyel csillogó, arany tekintetét mélyen Checco azúrkék íriszeibe fúrta. Cesco engedelmesen közeledett, fél lábával Del Piero mellé térdelt a székre, s mikor megérezte a férfi kellemesen forró leheletét az ajkain, minden korábbi dühe egy szempillantás alatt elpárolgott. Ajkaik egy pillanat erejéig összeértek – Francesco érezte, hogy minden porcikáját elborítja egy őrjítően perzselő, bizsergető hullám, s felszínre törő ösztöneinek vakon engedelmeskedve siklatta végig puha nyelvét kedvese ajkain, majd szinte azonnal elmélyítette a csókot. Percekig csókolóztak hevesen, mohón falva az édes pillanatok lustán döcögő másodperceit, s csak egyszer-egyszer váltak el ajkaik, hogy levegőt gyűjtsenek a folytatáshoz. Végül Alex volt az, aki eltávolodott a római kapitánytól, hogy aztán a férfi kecses nyakának ívéhez húzódva csókokkal borítsa a finom, lágy bőrt. Totti vágyakozón sóhajtott fel, amint megérezte a Juventus tízesének becéző ujjait végigcikázni meztelen mellkasán, ám sóhajai döbbent nyögésbe fordultak át, mikor Alessá tenyere gerincének vonalát követve elérte az ismét lecsúszni készülő törölköző szélét, majd hirtelen, a frottír anyag alá becsúszva, markánsan Checco izmos fenekébe markolt. Del Piero szélesen elvigyorodott, majd kedvese füléhez hajolt, s lágy csókot hintett rá.
- Nálam van az edzőcipőm… – súgta negédesen Francesco fülébe a torinói kapitány. – Ha bepakolom a hűtőbe, nekem is pózolsz úgy, ahogy a képen tetted?
Cesco szemei elkerekedtek, s hitetlenkedve nézett Alexre, ám mikor szembe találta magát a férfi kaján vigyorával, a düh ismét elhatalmasodott rajta, arca pedig a pipacsnál is pirosabb színbe öltözött.
- Menj a francba! – vetette oda fogcsikorgatva a Juventus tízesének, majd kitrappolt a konyhából, és olyan erővel vágta be maga mögött az ajtót, hogy az ajtókeret körüli falon hajszálvékony repedések kígyóztak végig, s egy helyen le is hullott néhány kósza vakolatdarabka a barátságtalanul hideg kőpadlóra. Amint Alessá egyedül maradt, szinte azonnal előtört belőle az eddig visszatartott nevetés, s ha Totti tíz perccel később nem ront be, még mindig paradicsomvörösen, hogy most már aztán ideje lenne befejezni, Del Piero talán aznap abba sem hagyta volna a hahotázást.
Fél óra múlva Alex még mindig somolyogva kukucskált ki a konyha ajtaján, ám mivel a nappaliban nem látta kedvesét, és arra utaló hangokat sem hallott, hogy a férfi a fürdőszobában lenne, magabiztosan indult el a háló felé. Csendesen járt; a halószobához közeledve lassított léptein, s lábujjhegyen járva tipegett a résnyire nyílt ajtóig. Óvatosan a falapra csúsztatta egyik tenyerét, majd finom mozdulattal belökte az ajtót, és belesett a kitágult ajtórésen. A hatalmas panorámaablakok előtt terpeszkedő függönyök vastag, vörös zuhatagként buktak alá, súlyos anyagtestükkel útját állva a meleg napsugaraknak. Amint a torinói kapitány szeme hozzászokott a szobában uralkodó, pirosas félhomályhoz, és a szoba közepén álló franciaágyra tévedt a tekintete, szelíd mosoly kúszott ajkai sarkába. Az egyébként vajszínű, ám a szokatlan fényben narancsos árnyalatba öltözött ágynemű lezser takarásában Francesco szunyókált békésen; fél kezét a feje alá polcolta, míg a másikat izmokkal barázdált hasán nyugtatta, egyik térdét felhúzta, s formás combja kacéran villant elő a derekán átdobott takaró alól. Alessá csendesen sóhajtott, majd az ágy mellé sétált, és némán vetkőzni kezdett. Ruháit hanyagul a földre dobálta, majd lustán nyújtózott, s szemeit dörzsölve mászott be Cesco mellé. Gyengéden simított végig a férfi mellkasán, puha csókot lehelt a résnyire nyílt ajkakra, majd bevackolta magát a római kapitány vállához, arcát pedig Totti nyakához fúrta. Már épp lehunyta a szemét, s lélegzetvétele is elcsendesedett, mikor Francesco váratlanul az oldalára fordult, karjait Del Piero karcsú dereka köré fonta, s szoros ölelésbe zárta a kecses testet. Egyik tenyerével végigsimított a férfi gerincének vonalán, majd vigyorogva markolt a formás, izmos fenékbe, s kedvese tiltakozó nyögéseit figyelmen kívül hagyva cirógatta meg a szép, kappucsínó színű combokat és a lágy tapintású ágyékot, majd kicsit megemelkedett, hogy Alex füléhez hajolhasson. Apró csókkal illette a fülkagylót, majd még mindig mosolyogva szólalt meg.
- Amint felébredtünk a délutáni sziesztából, úgy megkeféllek, hogy sikoltozva fogsz könyörögni a folytatásért, és esedezel majd kegyes bocsánatomért – suttogta kuncogva kedvesének.
Alessá lehunyta arany szemeit, s ajkai elváltak egymástól, ahogy szabadjára engedte vágyakozó sóhaját. Csípőjét türelmetlenül Checcoéhoz nyomta, majd a férfi nyakába kapaszkodva felkönyökölt, s olyan közel hajolt a rómaihoz, hogy az orruk összeért.
- Már alig várom – lehelte szinte némán, majd ajkait Tottiéra forrasztva, karjait pedig a férfi nyaka köré kulcsolva rántotta magával Cescót a párnák közé. – De azt is ígérd meg nekem, delizioso, hogy több ilyen reklámfotózást nem vállalsz… Már a gondolattól is kiakadok, hogy egy vadidegen erre a képedre veri a farkát. Arról nem is beszélve, hogy nem épp a legférfiasabb pózt sikerült felvenned… – vigyorgott kajánul Del Piero, s még mielőtt Francesco bármit reagálhatott volna a pimasz megjegyzésre, gyors csókot kezdeményezett.
Odakint fülledt meleg volt, a patyolatfehér bárányfelhők lustán döcögtek az azúrkék ég alján, s álmos szellő lebegett végig a házak erdeje közt, bekukucskálva minden nyitott ablakon. A Roma kapitányának lakásában huncut fuvallat lengette meg a hálószoba súlyos, vörös függönyeit, s az összedörzsölődő anyag hangjába veszett Checco csendes válasza:
- Ezért duplán megkeféllek.

Cím: [04] Halftime – Félidő
Szerző: Carlos
Párosítás: Francesco Totti / Alessandro Del Piero
Korhatár: R / NC-17
Beta-reader: Nee-sama
Kelt: 2009/12/27 – 2010/01/05
Sorozat: Soccer Collection, Életképek
Disclaimer: Ez egy rajongói történet, egy fanfiction. A történetben szereplő karakterek ábrázolása teljesen kitalált. Bármilyen egyezés valós eseményekkel csupán a véletlen műve. Minden utalás a karakterek szexualitására teljesen valótlan.

Alessá görcsösen remegő lábai kis híján felmondták a szolgálatot, mikor Checco tenyere becsúszott azúrkék mezének felsője alá, majd rásimult érintésért esedező, felhevült bőrére. Az öltözőből kivezető, hosszú folyosó egyik kevésbé megvilágított szakaszán álltak; Del Piero falnak vetett háttal, reszketve kapaszkodott Totti nyakába, aki újra meg újra végigcsókolt a torinói kecses nyakának ívén. Ahogy a római kapitány még szorosabban dörzsölte csípőjét Alexéhez, az idősebb csatár arcpirítóan hangos, kéjjel forralt nyögést engedett ki reszkető ajkai közül, majd szégyenkezve a szájához kapta egyik kezét, s az öklére harapott. Cesco hideg ujjaival közben csapattársa izmokkal barázdált alhasára rajzolt apró köröket, majd váratlanul felrántotta Alessá mezének felsőjét, s vágyakozón simított végig a szép, karcsú felsőtesten, tekintetével pedig majd’ felfalta a bársonyos, kappucsínó árnyalatú bőrt. Mielőtt a torinói kapitány szóval, vagy akár egy mozdulattal tiltakozhatott volna, Checco ajkai Alex kulcscsontjához értek, s lángoló csókokkal borította be a puha bőrt. Del Piero ismét felnyögött, s pillái lassan lecsukódtak, eltakarva az aranyként csillogó, vágytól homályos tekintetet.
- Francesco, állj le… – suttogta két sóhaj között a Juventus tízese, kezével mégis bátorítóan simított végig kedvese hátán, majd a nyakához érve reszkető ujjaival megcirógatta az érzékeny bőrt, hogy aztán a sötétszőke tincsek közé szántson.
- Ugyan – kezdte a római, miközben Alessá ajkához húzódott, s finom csókot lehelt rá – miért hagynám – folytatta, majd újabb csókkal illette a férfit – éppen most abba? – fejezte be a kérdését, majd ajkai ismét a torinói kapitányéhoz értek, ám most nem távolodott el, hanem nyelvével gyengéden utat törve elmélyítette a csókot. Percekig csókolóztak a kihalt, félhomályban rejtőzködő folyosón, mígnem valamilyen távoli beszédhang ütötte meg a fülüket, s az idősebb férfi azonnal megszakította a csókot.
- Azért, te eszetlen, mert öt perc múlva vége a szünetnek, és folytatódik a meccs – sóhajtott csendesen Del Piero, majd buksiját Totti nyakához fúrta, s szorosan a férfi ölelésébe simult. Francesco azonnal lehelt néhány könnyű csókot Alex fülére, majd gyengéden kedvese fülcimpájába harapott.
- De megőrülök, ha nem szeretkezünk most azonnal! – nyögte kétségbe esetten a Juventus tízesének fülébe Cesco, s hogy bizonyítsa szavai komolyságát, alsójában már-már fájóan feszülő férfiasságát Alessáéhoz nyomta. Mindkettejük lüktető testén jóleső borzongás cikázott végig, s ölelésük még görcsösebb lett.
- Francesco – szűrte kedvese nevét összeszorított fogai közt Alex – kérlek… könyörgöm, nyeld le a kanosságodat, és eressz el – formálta megfeszített állkapoccsal a szavakat a torinói, majd ujjaival végigsimított Totti az ő derekán összefont karjain, majd a férfi csuklói köré fonta őket, s tett egy vesztett kísérletet arra, hogy lefeszítse magáról az ölelő kezeket. – Engedj el… – ismételte dacosan. – És ha még egyszer belemarkolsz a fenekembe, és simogatni kezdesz a pálya kellős közepén, bármennyire is szeretlek, ott helyben szilánkosra rúgom a sípcsontodat – sziszegte fojtott hangon Del Piero, szinte Checco ajkai közé súgva a szavakat. A római kapitány arcán kaján vigyor rajzolódott ki, majd a kezét feszegető ujjakkal mit sem törődve, kissé durván lökte testével a falhoz Alessát, majd a további szövegelést megelőzendően, heves csókot kezdeményezett. Alex csak egy pillanatig ellenkezett, s ahogy a kellemesen csiklandozó, jóleső érzés a hasából felkúszott a torkán, karjaival vágyakozva ölelte ismét kedvese derekát. A római kapitány egy pillanat múlva már meg is törte a csókot, s önelégülten mosolyogva csókolt majd nyalt végig Del Piero kecses nyakának kínálkozó ívén. Alessá elgyengülten sóhajtva támasztotta a hideg falnak a buksiját, teljesen átadva magát a kényeztetésnek, Totti pedig nem bírta ki, hogy ne tegye szóvá a gyors váltást.
- Az imént még azzal fenyegetőztél, hogy szilánkosra rúgod a lábam – súgott az idősebb férfi fülébe Francesco, majd puha csókot lehelt a fülkagylóra. – De még van három percünk a félidőből… – kezdte csendesen a római. Alex arany szemei egy pillanatra kétkedve keresték csapattársa azúrkék íriszeit, s mikor tekintetük találkozott, megdöbbenten nyögött fel.
- Ez alatt a három perc alatt… – kezdte kuncogva Cesco. – Nos, úgy vélem, kényelmesen meg tudlak kefélni. – Alessá már rázta volna a fejét, és ismét szóra nyitotta az ajkait, de egy újabb csók megakadályozta a tiltakozást.

A csapatok már öt perce a haragoszöld gyepen várakoztak, s a játékvezető türelmetlenül pillantott ismét az órájára, mikor az öltöző folyosójának kijáratában feltűnt a két hiányzó olasz. A két bűnös Lippi mester dühös pillantásával kísérve sprintelt a kezdőkörbe, s heves bocsánatkérések közepette hajolgattak a játékvezető felé. A spori csak ingerülten legyintett, majd a sípjába fújt jelezve, hogy a második félidő kezdetét vette. Alessá elrúgta a labdát, s mielőtt még Checco túl messzire került volna tőle, félhangosan odaszólt neki.
- Kényelmesen, mi? – Totti csak vigyorgott, Del Piero pedig lemondóan megrázta a fejét. – Javíthatatlan vagy.